2023-06-07
Díszterem
W17

„Kiállok magamért” színházi előadás

Kivételes színházi előadásnak ad otthont a Milestone Intézet:
A Láthatáron Csoport Kiállok magamért című dokumentumszínházi előadása olyan gyermekotthonban felnőtt fiatalok életét dolgozza fel, akiknek sikerült megtörni az átkot és kitörni a bántalmazó család és a rendszer által fenntartott negatív körforgásból.
A Kiállok magamért egy 2015-ös, ugyancsak társadalmi problémákat feldolgozó előadás, a Kiállok érted folytatása. Ez a korábbi darab a prostitúció és az emberkereskedelem témakörét vitte színre. A Láthatáron Csoport arra törekszik, hogy nehéz sorsú gyerekek számára valós pozitív példákat, inspirációt és motivációt nyújtson, és ők ezáltal erőt meríthessenek a hozzájuk hasonlók történeteiből.
A Czukor Balázs által rendezett hiánypótló darab társadalmi és szociális problémákra világít rá, és a szereplők, azaz Norbert, Nádor és Ramóna történetén keresztül tárja fel a néző előtt az állami gondozottakat érő mindennapi nehézségeket. Az előadás céljai között szerepel a társadalmi befogadás és integráció elősegítése és a fiatalok motiválása az élet nehézségeinek leküzdésére.
A darab születése és szereplői:
A Kiállok magamért című előadás ihletét tizenkettő mélyinterjú adja melyeket Fever Yvette, Háda Fruzsina, Kőszegi Judit, Száger Zsuzsa és Urbanovits Kriszta készített gyermekotthonban nevelkedett gyerekekkel, akiknek mára sikerült kitörni a nehéz körülmények közül. Ezeket az anyagokat, visszaemlékezéseket és történeteket felhasználva született meg a dokumentumszínház szövegkönyve, melynek nyelvezete, hála az interjúalanyok különböző szociális hátterének, különösen gazdag. A Czukor Balázs által rendezett előadás fiktív dramatikus helyzetekkel hozza közelebb a nézőket a szereplők életéhez akiket Száger Zsuzsanna, Kőszegi Judit és Háda Fruzsina kelt életre a színpadon. A fiatalok életében megjelenő segítő és akadályozó felnőtt és kortárs szerepeket Fever Yvette és Urbanovits Kriszta jeleníti meg.

Korábbi események

2023. október 11.

A világ tetején – Price Márton élménybeszámoló estje a Milestone Intézetben

2023. szeptember 09.

Alumni Club S01E05 – Nyárzáró BBQ

2023. szeptember 06.

Milestone X HYA (Hungarian Youth Association): Minden út hazavezet? – Külföldön lenni cél vagy állomás?

2023. augusztus 05.

Alumni Club S01E04 – Alumni Nap @Leavers’ Camp

2023. augusztus 10.

Think for Tomorrow @Sziget Festival powered by FH and Milestone

2023. július 15.

Alumni Club S01E03 – Founders’ Ball

2023. június 24.

Alumni Club S01E02 – Piknik a Margitszigeten

2023. május 18.

Alumni Club S01E01 – Pub Quiz

2023. június 07.

„Kiállok magamért” színházi előadás

2023. május 13.

18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál workshopok